IPARÁGI MÉLYMERÜLÉS
Amikor egy megbízás több fejvadász után kerül hozzánk
Időről időre úgy kerül hozzánk egy keresés, hogy előtte már több fejvadász is dolgozott rajta, eredmény nélkül. Ilyenkor az első dolgunk, hogy nagyon részletesen átbeszéljük a partnerrel, pontosan milyen embert keres, majd mélyen beleássuk magunkat az adott iparágba.
Ha szükséges, olyan iparági szakembereket is felhívunk, akik magára a pozícióra nem feltétlenül jók, de jól ismerik a szakmát és a piacot. Rajtuk keresztül értjük meg, hogyan működik valójában az adott terület, és milyen háttérrel érdemes jelöltet keresni.
Ez a felkészülés több ponton is megtérül:
- a céget és a pozíciót szakmai mélységgel tudjuk bemutatni a jelölteknek,
- a megkeresés nem általános állásajánlat, hanem konkrét, az adott jelöltre szabott szakmai ajánlás,
- és minden jelöltnél átgondoljuk, neki személyesen miért lehet érdekes a lépés: előrelépés, új felelősségi kör vagy a tudása bővítése.
A jelöltek ezt a felkészültséget díjazzák, és jóval nyitottabban állnak egy olyan megkereséshez, amely mögött valódi iparági ismeret áll.